Én nem 25, hanem 38 vagyok. Éppen 25 voltam, amikor elkezdtem a saját életem, egzisztenciám építését Mo-n. Aztán eltelt 12 év, és úgy gondoltam hogy eleget kínlódtam. Nem volt csőd az életem, folyamatosan gyarapodtam, egyre jobb lett. Jó munkahely, lakás kocsi nyaralás etc. Minden megvolt. A gond az volt, hogy egyre nagyobb energiával a növekedési ütem egyre kisebb volt. Volt persze közben magánéleti zűr is, de az nem veti vissza az embert annyira mint egy apró módosítás pl. a társasági adón vagy EVA-n....
Egyre többen ösztökéltek, hogy próbáljam ki magam külföldön. Próbálkozom én 20 éve, de állandóan csak a német nyelvterületen, mert azt beszéltem valamelyest.
És akkor az ember elkezdi tanulni a nyelvet, kijön és megméreti magát. És rájön, hogy az a tudás és tapasztalat, ami otthon még egy családi ház tervezésére is lassan kevés lesz, itt egy városrész tervezésére is megfelelő.
Itt valóban, ha AKAROD és teszel érte, sikeres lehetsz. Valóban számit az ember (46 fős az iroda, minden héten min 1 alkalommal megy a "happy birthday to you" éneklés és a torta...), és jól is érzed magad. Biztosan más az élet vidéken. Dublin, mint székes főváros eléggé több oldalú. Annak ellenére, hogy kocsit 2× feltörik egy hét alatt a mélygarázsban, hogy a környékbeli gyerekek rakétával lövik az ablakot, hogy drogot árulnak a take-away ajtajában, mindezek ellenére a vendégeimet tudom csak idézni:
Ez a város (ország) élhető.
Megértem azt is, aki hazamegy. Hiányzik a család, a barátok vagy egyszerűen feltelik az itteni hülyeségekkel. Mert az ugye van sok...
Van aki kalandvágyból otthon maradt. Őket is megértem.
De jó lenne, ha minket is megértenének!
